A 15 éves kecskeméti snowboardos szombaton a svájci Davosban versenyzett, ahol a hóvihar ellenére az élmezőnyben végzett.

Zord időjárás fogadta a 42 fős mezőnyt a múlt hétvégi big air Európa-kupán a svájci Davosban.

Az erős szél és a havazás okozta rossz látási viszonyok miatt az elődöntőkben csak a közepes méretű ugratóra mehettek rá a versenyzők. Botinak ez kedvezett, mivel kisebb a súlya, mint a 18-25 éves ellenfeleinek, így a sebessége ideális volt a médium kickerre.

Boti az elődöntőben egy front 720-at ugrott, nagyon szép grabbel, tiszta érkezéssel, amivel első helyen jutott a döntőbe.

A döntőre valamelyest tisztult az idő, de az erős szembeszél maradt. A jobb látási viszonyok mellett a riderek már használhatták a nagy ugratót. A szembeszél miatt sajnos Boti könnyű súlya itt már hátrányt jelentett, nem tudott kellő sebességre felgyorsulni az ugráshoz. Mindkét körben rontott, így végül a 11. helyen zárt, amivel 48 FIS-pontot gyűjtött. Korosztályában ő volt a legjobb, csak idősebb versenyzők végeztek előtte.

Fricz Botond szeptember óta a schladmingi Ski-Handelsschule snowboard tagozatára jár, ahol korábban sikeres elődei, Gyarmati Panka és Szigeti Viktor is tanult. Ez lehetőséget kínál számára, hogy kellő időt tudjon fordítani a snowboardozásra.



A davosi hétvégét megelőzően két hetes edzőtáborban vett részt, az iskola edzője, Dominik Huber vezetésével. Olyan kiváló síterepeken csiszolták tudásukat, mint az osztrák Planai és Flachauwinkl, valamint a svájci Laax és Davos. Utóbbi helyszíneken az időjárás miatt csak egy napot tudtak havon tölteni, de száraz edzésekkel pótolták a kiesett időt. Kipróbálhattak egy híres laaxi freestyle edzőtermet, ahol gumiasztalon gyakorolhatták azokat a szaltókat, melyeket remélhetően hamarosan havon is látunk majd tőle.

Boti munkáját az osztrák oktatók mellett Rigler Miklós edző segíti, aki mellett az elmúlt évben mind mentálisan, mind pedig technikailag nagyon sokat fejlődött.

Legközelebbi versenye a Magyar Diák Snowboard Bajnokság lesz, melyet január 29-én a Mátraszentistváni Síparkban rendeznek. Boti mellett két testvére és unokatestvérei is rajthoz állnak.

Comment