Hatalmas közönségsikert aratott a Monster Energy nemzetközi snowboard filmbemutató turnéjának budapesti állomása, melyre az olimpiai bajnok Sage Kotsenburg és a snowboard-rocksztár Halldór Helgason is személyesen látogatott el.

A fővárosi filmpremiert óriási érdeklődés övezte, hiszen a snowboard elit nemzetközi sztárjaival nagyon ritkán találkozhatunk hazánkban; többen közülük most jártak nálunk először. London, Prága, Moszkva és Szentpétervár mellett Budapestet és érintette ugyanis az a turné, melynek során hat profi snowboardos három filmje debütált a mozikban.

A premieren jelen volt az amerikai Sage Kotsenburg, a slopestyle első olimpiai bajnoka (Szocsi 2014), valamint az izlandi Halldór Helgason, aki kompromisszumokat nem ismerő lazasága miatt világszerte óriási népszerűségnek örvend. A csapatot a három film további főszereplői tették teljessé: Halldór testvére, Eiki, valamint a svéd duó, Kevin Bäckström és Tor Lundström, végül pedig a norvég Ulrik Badertscher.

Már a filmvetítés előtti közönségtalálkozóra is sokan eljöttek, hiszen lehetőség nyílt közös fotók készítésére és dedikálásra. Volt, aki elhozta a snowboardját, és arra kért autogramot. A Toldi moziban rendezett ingyenes filmvetítésen telt ház volt, még a lépcsőkön is ültek. Az estét közös bulival zárták.

A minap a háromból két filmet is publikáltak online, íme:

A harmadik, Eiki Helgason filmje, az Island born, december 5-én lesz elérhető. Talán ő foglalta össze legjobban a snowboardozás esszenciáját és a filmezés jelentőségét:

„A snowboardozás számomra az önkifejezés eszköze. Szabadon, testközelből tapasztalhatod meg a természet nagyszerűségét. A versenyzés csak egy szelete az egésznek. Az eredményeidet hamar elfelejtik. A film azonban örök. A snowboardozás olyan nekem, mint a festőművésznek a vászon, a film pedig az utókornak szánt műalkotás.”

Az NJoy jóvoltából egy rövid klip és készült az estéről:

 

 

Comment