Gyarmati Panka történelmi világkupa-sikere mellett a válogatott is ígéretes eredményeket ért el - erről számolt be a Magyar Snowboard Szövetség évadzáró sajtótájékoztatóján.

A Magyar Snowboard Szövetség szerdai szezonértékelő beszámolójára a snowboardosok által alapított 4Bro Downtown kultikus szórakozóhelyre invitálta a hazai sajtó képviselőit. A sajtóeseményen személyesen jelent meg Gyarmati Panka, aki sokat mesélt az elmúlt évadjáról.

Bordács Miklós, a Magyar Snowboard Szövetség ügyvezető elnöke rövid szezonértékelőjében Gyarmati Panka eredményeinek méltatása mellett beszámolt a magyar snowboard válogatott egyéb sikereiről, és a szövetség utánpótlás-nevelő munkájáról is.

Snowbardkrosszban két junior versenyzőnk, Fehér Zsófia és Szász Csongor Ármin képviselte hazánkat a lillehammeri Téli Ifjúsági Olimpián, ahol Zsófi a 13., Csongor pedig a 17. helyet szerezte meg. Csillag Dávid ugyanakkor egy svájci Európa-kupa versenyen állhatott dobogóra.
A freestyle szakágak képviseletében Kis Benedek és Szerb Mátyás szintén Európa-kupákon gyűjtögették FIS-pontjaikat, Beni pedig Ausztriában, egy QParksTour verseny nemzetközi mezőnyében győzni is tudott. A kecskeméti Fricz Botond megkezdte tanulmányait a schladmingi Skiakademie-n, a sporttagozatos középiskolában, ahol Gyarmati Panka és korábbi kiváló válogatott versenyzőnk, Szigeti Viktor is végzett. Boti 15 éves kora ellenére idén már az Európa-kupa felnőtt mezőnyében indult, rendkívül biztató kezdeti eredményekkel slopestyle-ban és big airben.

A szövetség komoly fejlődésről számolhat be az utánpótlás-nevelés terén. Remek példája volt ennek a mátraszentistváni diákversenyünk, melyet rekord létszámú nevezés mellett rendeztek.

A szezon legkomolyabb eredményeit Gyarmati Pankának köszönhetjük, aki januárban megszerezte a magyar havas sportok történetének első FIS Világkupa-győzelmét. Pedig a felkészülési időszaka a legkevésbé sem volt ideális, hiszen az előző idényt egy súlyos felkartöréssel fejezte be. Ez természetesen teljesen felborította a megszokott felkészülési programot.

„Tudtam, hogy egy felkartörés nem olyan, mint egy csuklótörés. Elég komoly műtéten estem át: nyolc csavar és egy platinalemez van még mindig bent a felkaromban. Az orvosok azt mondták, hogy három hónapos gyógyulásra számíthatok, de három hónap után, bár gyógyult volt, nagyon le volt gyengülve a karom, az izmok leépültek. Így egy fél év kimaradt. Nem akartam kockáztatni, hogy a nyári felkészülési időszakban újra megsérüljek, és ezáltal a téli szezon kerüljön veszélybe, ezért inkább kihagytam a nyarat, és csak október-november táján kezdtem el újra a havas edzéseket. Összességében elmondható, hogy a megszokott nyári felkészülésem első két hónapja rehabilitációba ment át, ekkor gyógytornára jártam. Utána minimális módosításokkal ugyan, de már hasonló gyakorlatokat végeztem, mint amit egyébkén is szoktam.” – mesélte a 23 éves egri snowboardos.

Fontos változást jelentett Panka számára az ősszel, hogy hatévnyi közös munka után korábbi osztrák edzőjével külön utakon folytatták. Ez azt jelentette, hogy a szezon előtt ott állt edző nélkül.

„Akkor egy kicsit elveszettnek éreztem magam. Gleccserre jártam edzeni egyedül Ausztriába, és ott futottam össze az amerikai Ian Kirkkel, akit már korábbról ismertem. Ő egy komplett edzőprogramot vezet. Megérdeklődtem, milyen feltételekkel lehet benne részt venni, és néhány héttel később már Coloradóban voltam, ahol megkezdtük a közös munkát a Kirk’s Campben.”

Az időjárás miatt az első „éles” bevetésre, az első komoly versenyre januárig várnia kellett, de ez a kis plusz idő jót is tett a felkészülés szempontjából. Ez a bizonyos első komoly verseny a US Grand Prix keretében megrendezett FIS Világkupa volt, melyen Panka életében először nyerni tudott, erős amerikai ellenfeleket legyőzve.

„A győzelem teljesen váratlanul ért. Titkon reméltem, hogy ebben a szezonban felállhatok a dobogóra, de a győzelemre egyáltalán nem számítottam. Még most sem tudtam igazán felfogni, és mivel azóta nem voltam itthon, nem jutott el hozzám a teljes hazai visszhangja. Most látom csak, hogy ez mekkora dolog.”

Az amerikai világkupa-győzelem mérföldkőnek számít Panka életében, mert ennek köszönhetően kapott meghívást a US Openre, a legnagyobb tradícióval bíró snowboard versenyre. Ennek a versenynek közvetlenül nincs hatása az olimpiai kijutásra, viszont azon versenyek egyike, ahol nagy teher alatt, olimpiai szintű mezőnyben lehet bizonyítani. Csak a világ legjobbjai kapnak rá meghívást, ezért első alkalommal az eredmény sokadlagos szempont volt. Panka persze a „nagyszínpadon” is szerette volna megmutatni a világnak, mit tud, de ebben kisebb sérülések hátráltatták:

„Egy héttel előtte rásérültem a derekamra, ahol három évvel ezelőtt volt már egy műtétem, majd az edzés során megütöttem a nagylábujjamat, ami valószínűleg eltört. Mindenesetre nem nagyon tudtam lábra állni. Az edzőköreim egyébként jól sikerültek, de a versenyen mindkét futamban rontottam, azt hiszem, elizgultam a dolgot.”

Panka tervei között szerepelt a dél koreai Pjongcsangban rendezett FIS Slopestyle Világkupán való indulás is. Az olimpia tesztverseny helyszínére el is utazott, de a korábban is említett deréksérülés miatt csak részben tudott barátkozni a pályával, a versenyt végül ki kellett hagynia.

„Mindenképpen jó és fontos, hogy ott voltam. Az ugratókat ugyan nem tudtam kipróbálni, de a pálya többi részét igen. Egy teljesen új koncepció szerint épült a pálya, sok változás van, de éppen ez benne az izgalmas.”

Panka a szezonzáró csehországi világkupa-fordulón szinte tökéletesen mutatta be versenykörét, mégis érthetetlenül alacsony pontot kapott rá. Az ingadozó pontozás miatt több versenyző is fellebbezéssel élt, ami az eredményt módosítani semmiképpen nem fogja, viszont így kötelező lesz kivizsgálniuk az esetet, és a jövőben így talán garantálható lesz, hogy a nagy téttel bíró olimpiai kvalifikációs versenyeken kellően felkészült zsűri értékelje a sportolókat.

Bécsy Balázs, Gyarmati Panka menedzsere hangsúlyozta, hogy az olimpiai felkészülés szempontjából mennyire megnyugtató látni, hogy Panka az edzőváltás után egy olyan csapatba került, olyan környezetben készülhet, ami fejlesztő és motiváló számára. Egy egyéni sportágban az edző személye rendkívül fontos, hiszen olyan, mint egy pótapa, akivel egyik kontinensről a másikra utazik.

„Az olimpia kapcsán fontos kiemelni, hogy a korábbi huszonnéggyel szemben szakáganként harminc főre emelte a NOB a sportolói kvótát. Ez természetesen esélynövelő tényező, de reméljük, hogy nem ezen fog múlni a bejutása, hiszen Panka jelenleg a slopestyle női mezőnyében a világ legjobb 10-15 versenyzője között van, sőt, adott esetben bőven a dobogóért is tud küzdeni. Panka számára nagyon fontos, hogy nagy nemzetközi versenyeken induljon, hiszen így tudja magát mentálisan fejleszteni a nagy teherrel járó, feszült versenykörülmények kezelésében. Szerintem nagyon jó úton vagyunk. Az ehhez szükséges keretek, valamint a megfelelő háttér biztosítása finanszírozási szempontból nem egyszerű, de dolgozunk azon, hogy a meglévő támogató partnereinkkel – és itt kiemelném a MOB-ot – minél jobb kapcsolatot ápoljunk, és Panka eredményeire támaszkodva tudjunk további forrásokat felkutatni, illetve értelemszerűen a versenyszférából is próbálunk behozni olyan partnereket, akik értékelik Panka és az MSBSZ közös eredményeit. Bízunk benne, hogy ez a mostani szezon kellő alap lesz ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni egy következő szintre.”- tette hozzá a menedzser.

Gyarmati Panka továbbra sem pihen. Néhány nap múlva fotózásra megy Ausztriába, majd visszarepül Coloradóba, további két-három hétre edzeni. Ezután jön csak újra haza, de akkor vár rá még egy műtét, hiszen ki kell venni a csavarokat a karjából. Akkor talán lesz egy kis ideje pihenni. Augusztusban pedig már indul a következő szezon Ausztráliában vagy Új-Zélandon.

 

Comment