Február 3.-án pénteken, a Mátraszentistváni Síparkban rendezzük az Országos Snowboard Diákbajnokságot, a tél legnagyobb hazai snowboard diákversenyét

Miközben az ország nagy részén ónoseső borzolja a kedélyeket, a Magas-Mátrában havazik, így tovább gyarapszik az egyébként is közel méteres hótakaró a pályán. A pénteki Országos Snowboard Diákbajnokságon ideális körülmények között állhatnak rajthoz a vállalkozó kedvű ifjú snowboardosok. A verseny igazi családi-közösségi élmény is, remek program a hétvégére!

A versenyt az idei szezonban is magyar síterepen rendezzük, hogy többek számára váljon elérhetővé, és még többen részt tudjatok venni rajta!

Hogy a szórakoztató élményen túl miért érdemes elindulni az Országos Snowboard Diákbajnokságon? Amellett, hogy a dobogósok értékes díjakat vihetnek haza, ez a legjobb lehetőség a tehetségek felfedezésére! Az előző két évhez hasonlóan ezúttal is egy ausztriai edzőtáborral és a felnőtt Országos Bajnokságon való részvételi lehetőséggel díjazza a 6 legtehetségesebb versenyzőt a Magyar Snowboard Szövetség. Utánpótlás válogatottunk és junior csapatunk szinte minden tagja itt hívta fel magára korábban a figyelmet. Ők már nemzetközi FIS junior versenyeken indulnak, amely az első lépcsőfok az Európa-kupa és a FIS Világkupa felé.

A versenyen az utánpótlás válogatott és junior versenyzőink közül rajzhoz áll majd Fehér Zsófia (az elmúlt hetekben két harmadik helyet is szerzett nemzetközi FIS junior versenyen), valamint Hollósy Laura, Czunyi Fanni, Vincze Zsófia, Osváth Norbert és Hrustinszky Tamás is.

A diákbajnokságot banked slalom versenyszámban rendezzük. A banked slalom egy döntött kanyarokkal tűzdelt szlalom verseny. Könnyű, mégis élvezetes versenyzési forma, amely esélyegyenlőséget biztosít az alpin és freestyle szakág között. A verseny két futamos, az összesített idő számít.

Tervezett program:
12:00-13:30 helyszíni nevezés, regisztráció
12:30-13:45 edzés
14:00 verseny rajt
17:00 eredmény hirdetés

Nevezni természetesen előzetesen is tudtok, sőt, javasolt. A nevezési lap ezen a linken érhető el.

További részletek és információk az eseménynaptárunkban, erre a linkre kattintva.

Az esemény Facebook oldala ezen a linken érhető el.

Kérdéseiddel, illetve további információkért keresd Dibusz Istvánt (e-mail: dibuszistvan@gmail.com)!

Ha a fentiek esetleg még mindig nem győztek meg, hogy érdemes elindulnod, akkor lapozd át a tavalyi versenyről készült fotógalériát ezen a linken!

Szeretettel várunk benneteket!

 

Comment