A műanyagpályás kupasorozatunk sikerén felbuzdulva havas szériát is indított a Magyar Snowboard Szövetség. A hószegény január miatt a nyitó verseny elmaradt, de február közepén már tökéletes körülmények vártak bennünket Mátraszentistvánon.

Február 10-én a Store13 gondozásában második állomásához érkezett havas kupasorozatunk. A helyszín ismét a mátraszentistváni Sípark volt, ahol szlalom mellett freestyle szakágban is harcba szállhattak az indulók a helyezésekért. Gilicze Zsolttal az élén, a Store13 shaper-csapatának köszönhetően egy kellemes table várt a résztvevőkre.

Ezúttal 47 snowboardos, 17 lány és 28 fiú adott tudásáról tanúbizonyságot. Mindkét nem összes korcsoportjában fogadtunk nevezéseket. Szapiék kötött sapkával, katalógussal és matricákkal kedveskedtek a regisztrálóknak. Holle anyónak hála hóban nem volt hiány és ezúttal a köd sem nehezítette a versenyzők dolgát. A délután a freestyle edzés és verseny jegyében telt. Majd a szlalom került „reflektorfénybe” és a pályanézést követően kezdetét vette a viadal, melyet újfent Szergej kommentálása tett érdekesebbé.

Freestyle

A freestyle rajtjában 22 versenyző sorakozott fel. Minden indulónak két lehetősége volt arra, hogy trükkjeivel elkápráztassa a zsűrit. A pontozást a magyar freestyle snowboard veteránjaira Makács Péterre, Kozcka Gergelyre és Lotfi Peimanra bíztuk.
 
A legifjabbaknál Tóth Lili (MSBSZ) indy grabbel, Barabás Bálint (4Seasons) frontside 180-nal „ugrott” a dobogó tetejére. A lányoknál Tóth Emma (MSBSZ) végzett a második helyen. A bronzérmet érő pontokat, holtversenyben, Gulyás Gréta (4Seasons) és csapattársa Farkas Katalin gyűjtötték be. Ugyanakkor a fiúknál Vámos Levi (4Seasons) a második, Bocsi Levi (MSBSZ) a harmadik helyet szerezte meg.

A IV. korcsoportban is a fent említett két trükk döntött az aranyérmek sorsáról, melyeket Brunner Blanca (MSBSZ) és Pusztai Dominik nyakába akasztották. Az ezüstérmeket Katonka Kitti (MSBSZ) és Mazalin Tibi (4Seasons) zsebelték be. A bronz Farkas Zoli (4Seasons) éremgyűjteményét gyarapítja.

A középiskolások összevont korcsoportban (V-VI.) mérkőztek meg egymással. Gazdag Mária (Fogarasi Síiskola) az esélyesek nyugalmával, egyedüli indulóként kaparintotta meg az első helyet. Ezzel szemben a srácoknál kiélezettebb volt a harc. Péter Bence (4Seasons) fs 180 indy-jét a harmadik, Liptay Gabó (Store13) frontside 360-ját második helyet érő pontszámmal jutalmazták. Simon Kornél (MSBSZ) back 3-asa nyomott a legtöbbet a latban, 213 ponttal aratott diadalt.

Szlalom

Az I. korcsoportban, a lányoknál Vígh Larissza és Tóth Kamilla, a fiúknál Farkas Róbert (4Seasons) és Mórotz Kamill összecsapásai borzolták a kedélyeket. Végül Larissza óriási fölénnyel, Robi pedig egy hajszállal diadalmaskodott.

A II. korcsoportos lányoknál Tóth Emma (MSBSZ) teljesítette legrövidebb idő alatt (25,34) a pályát. Őt a sorban Bíró Melinda és Farkas Katalin (4Seasons) követte. A fiúk mezőnyében Sziklai Benett Filip és Márki Benjámin (4Seasons) feszültek egymásnak. Beni alig egy másodperccel (29,57) bizonyult jobbnak Filipnél (30,78).

Ahogy már megszokhattuk, a III. korcsoport mezőnye volt a „legsűrűbb”. A két kategóriában összesen 13 rider ragadta meg a startkapu markolatát. A 4Season-ös Nagy Zsófit most sem lehetett utolérni, 22,94-es idővel lépett a dobogó legfelső fokára. Tóth Emma (MSBSZ) néhány tizeddel lemaradva (23,4) a második, Nemerkényi Saci (4Seasons) pedig a harmadik helyet érő időt (24,84) csúszták. A fiúk küzdelmeiben Barabás Bálint (4Seasons) és a diákbajnokságtól távol maradó Vámos Levi (4Seasons) futamai hoztak nagy izgalmakat. Végül Levente két századdal (24,31) előzte meg Bálintot (24,33),a bronzérem boldog tulajdonosaként pedig Bocsi Levit (MSBSZ) üdvözölhettük.

A 2003-04-es korosztályban Katonka Kitti (MSBSZ) és Brunner Blanca (MSBSZ) összecsapásaiban is mindössze két század billentette Blanca javára a mérleget, 21,97-el győzött. A másik ágon a kaposvári Kajtár Milán 22,87-tel utasította maga mögé Farkas Zolit (4Seasons) és Marosvölgyi Márkót (MSBSZ).

A 9-10.-eseknél Csorba Kitti és az újonc Ludvig Laura (4Seasons) versengetek, ahol Kitti kiegyensúlyozott köreivel (26,58, illetve 26,68) megállíthatatlan volt. A fiúknál, a két héttel korábban már remekelő, Simon Kornél (MSBSZ) diadalmaskodott. Péter Bence (4Seasons) egy újabb ezüsttel, míg Liptay Gábor (Store13) egy bronzzal lett gazdagabb.

A sort a rangidősek zárták. A gyengébb nem képviseletében Gazdag Mária (Fogarasi Síiskola) és Nagy Kriszti (4Seasons) snowboard-ozott, ahol előbbi kerekedett felül (23,66). Az erősebb nem futamaiban Hrustinszki Tomi dominált. Pályacsúccsal (20,94) robogott át a célvonalon Ferov Simon előtt.

Gratulálunk a szép eredményekhez! Köszönet a Síparknak a helyszínért! Várunk Benneteket a március 15-én rajtoló Snowboard Magyar Bajnokságon!

 

Comment