Ötfős junior snowboardkrossz csapatunk túl van első világversenyén

Hazatért a Reiteralmon rendezett FIS Junior Snowboard Világbajnokságról utánpótlás snowboardkrossz különítményünk. Egyéniben talán egy picivel jobb eredményre számítottak, de semmiképpen sincs okunk a csalódottságra, hiszen első komoly világversenyükön vettek részt, minden korábbinál színvonalasabb mezőnyben és pályán.

Az ausztriai Reiteralm a szlovéniai Rogla helyett ugrott be, miután a meleg időjárás miatt nem tudtak megfelelő pályát építeni. Reiteralm ezzel szemben a Keleti-Alpok, és Ausztria egyik legjobb, legnagyobb és legtechnikásabb SBX pályájával rendelkezik. Olyannal, amilyet a versenyzőink eddig még csak Instagramon és az Eurosport közvetítéseiben láthattak.

Bekényi Ádám szövetségi kapitány így számolt be az első benyomásaikról:

„A pálya nagyon nehéz számunkra. Több mint 1 perc a menetidő, a havat folyamatosan sózzák, a kanyarokban leginkább. Így folyamatosan alkalmazkodni kell az éppen fagyos és a kásás hóhoz menet közben. Mindezek mellett sok hosszú egyenes szakasz van, ami miatt a férfi mezőny tagjai akár 70 km/órával is haladtak. (Az 5-ös kanyar előtt volt egy sebességmérő). Versenyzőink számára ez volt az első alakalom, hogy világkupa szintű pályán mehettek. A pályanézésünk is ennek megfelelően szokatlanul hosszúra, 40 percesre sikerült. Az edzések viszont a nagy melegre való tekintettel nagyon rövidek voltak, így a kvalifikáció előtt csak háromszor próbálhatták ki a pályát.”

Az egyéni versenyben ridereink számára a kvalifikáció volt a főműsor.

„Az edzést és a kvalifikációt nagyon sok start/stop állította meg. Rengeteg volt a bukás. A taktikánk nem volt más, mint egy biztonsági időt futni az első körben, majd a másodikban egy bevállalósabbat menni.

A sors úgy hozta, hogy mind az öt versenyzőnk hibázott a körében, ki nagyobbat, ki kisebbet. Sajnos Katonka Kittit az orvosi stábnak kellett a bukása után kórházba vinni, de szerencsére kisebb húzódással megúszta.

A második körben, mivel veszteni valónk nem volt, ezért több rizikót vállaltak a versenyzőink, és szinte mindenki javítani tudott az első körös eredményén.”

A nagyon erős mezőnyben végül az alábbi eredmények születtek:

Czunyi Fanni 42.
Vincze Zsófia 43.
Katonka Kitti 46.
Simon Kornél 64.
Marosvölgyi Márkó 67.


Ezután következett a csapatverseny, ahol a futambeosztást nézve csak a szerencsében bízhattunk, hiszen mindkét csapatunk olyan ellenfeleket kapott, akik az egyéni versenyben dobogósok voltak, vagy az első tízben végeztek.

"1-es számú csapatunk fiú tagja, Simon Kornél rangos társaságban találta magát, többek között az egyéni második helyezett kanadai sráccal. Nagyszerűen kapta el Kornél a rajtot, és négyen együtt érkeztek az első kanyarba. Fej-fej mellett haladtak, amikor a 3-as kanyarban a cseh fiú belülről szeretett volna előzni, de egyensúlyát veszítette és kicsúszott a pályáról. A magyar versenyző még éppen ki tudta kerülni őt, és harmadikként, kb. 5 másodperces előnnyel váltotta Czunyi Fannit. Rá az a feladat hárult, hogy a megszerzett előnyt megtartsa, és behozza csapatunkat a 3. pozícióba, amit meg is oldott. A második helytől 3 másodpercre voltak. A 24. helyet szerezték meg.

2-es számú csapatunk a második helyen kiemelt franciákkal került össze egy futamban. Marosvölgyi Márkó startolt tőlünk, de kicsit hibázott, és a startszekcióban egy kisebb hátrányt szedett össze. A futam során a másik három csapat viaskodása miatt Márkó feljebb tudott zárkózni a pálya végéig, de így is negyedikként haladt át a célvonalon. Vincze Zsófi remek futamot teljesítve eredt a mezőny után, mindent megpróbált, de nem sikerült előrébb jutnia. Így a 31. helyen zártak.”

Bár titkon talán picivel jobb eredményt reméltek, a csapat nagyon fontos tapasztalatokkal tért haza. Nagyon fiatalok, így életkorukból adódóan még 3-4 junior világbajnokságon is részt vehetnek. Ez volt az első lépcsőfok, melyet a fokozatosan építkező munkának köszönhetően remélhetőleg továbbiak követnek majd.

2019. 04. 02. Reiteralm JWCH 01.jpg

 

Comment